Aki kóstolt már aszalt paradicsomot, annak nem kell bemutatni, milyen csodálatos és intenzív íze van. Köretként, fűszerként egyaránt használható, ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy az aszalás tartósítási eljárás segítségével elkészített gyümölcsök és zöldségek sokkal egészségesebbek más tartósítási módszereknél

 A szárítás vagy aszalás a legősibb módszere a gyümölcsök és zöldségek tartósításának, melynek lényege a vízelvonás. Aszalhatunk már otthon almát, körtét, paradicsomot, fűszernövényeket, répa féléket és gombát is.

 

Az aszalt paradicsom nagyon finom salátákba, tésztához és húsokba is lehet tölteni. Itthon szeretjük ezért tavaly a paradicsom befőzős időszakban megpróbáltam elkészíteni. Először napon szárítottam, de sosem sütött eléggé a nap vagy fújt a szél, így nem volt türelmem megvárni. Aztán beraktam a sütőbe egy adagot 60 C fokra, de a sokáig működő sütőtől nagyon átmelegedett a lakás.

Ekkor, elmentünk és s beszereztünk egy aszalógépet. Most már minden elektronikai boltban vagy hipermarketben kapható 7-10 ezer Ft körüli áron.

Működése egyszerű: csak el kell helyezni az egymás fölé rakható rácsos tálcákra a szeletelt vagy félbe vágott zöldséget vagy gyümölcsöt és egy gombbal be kell kapcsolni. A tálcasor elkezd lassan forogni és

Kb. 50 C fokos levegőt befújva 1-2 nap alatt annyit a behelyezett zöldség/gyümölcs veszít víztartalmából, hogy tartósan tárolható lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A paradicsomokat félbevágjuk, majd eltávolítjuk a zöld szárrészét. Vannak akik kimagozzák, de én maggal jobban szeretem eltenni.

Az aszaló tálcáira helyezzük rá szépen sorban. Ízlés szerint picit meg is sózhatjuk.

Figyelni kell , hogy mikor készül el teljesen. Ha még puha kicsit nedves marad, akkor pár napon belül felhasználható nagyon finom édes lesz. Ha szeretnénk hosszabb távon eltenni, akkor hosszabb időn keresztül keményebbre kell szárítani, de vigyázva, hogy meg ne égjen.

Ha elkészült, akkor hagyjuk még levegőn pár napig, utána légmentesen befóliázzuk, vagy műanyag dobozba tesszük vagy egy üvegbe helyezzük és olajat öntünk rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkaja.blog.hu/api/trackback/id/tr712235472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása