Most egy kicsit ünnepélyesebb receptet szeretnék megosztani veletek. Idén karácsonyi előétel volt. Kevés alapanyag szükséges hozzá, kicsit pepecselős, de nagyon látványos tud lenni.Eredeti receptet egy régi Nők Lapjából vettem Lajos Maritól.


 

Hozzávalók:

500 g mirelit leveles tészta (én az előre kinyújtott és felgöngyölt változatott vettem és így már tésztát sem kellett nyújtani hozzá)

10 dkg füstölt lazac (minél vékonyabb szelet, annál könnyebb formázni)

1 tojás sárgája

10 dkg tejszínes natúr krémsajt

1 gerezd fokhagyma

Só,bors, kapor, snidling


 

Eszközök

Csillag formájú kiszúró (kb. 7 cm átmérőjű, olyan amit a mézeskalácsokhoz használunk)

Kis körkiszúró (lehet kis vodkás pohárral is helyettesíteni)

Sütőpapír

Habzsák (elhagyható)

Tepsi


 

Előkészületek alatt begyújtom a sütőt és felmelegítetem 200 C fokra.

A leveles tésztát felengedés után lisztezett felületen kinyújtom 1cm vastagra. Helytakarékosan kiszúrom a csillagformákat. Utána behelyezem sütőpapírra a tepsibe. Most jön a csillagokba a lyukak kialakítása. Kis- 2 cm átmérőjű - köröket nyomok a csillagok közepébe úgy, hogy ne nyomjam át teljesen a tészta aljáig. Legutoljára kis szívecske formájú kiszúrót használtam, de snapszos pohár is megteszi. Ezek a sütés után behorpasztható kis gödröket képeznek a megkelt tésztában. Tojásságával megkenem a tésztát és beteszem a sütőbe. 15 perc alatt aranysárgára sütőm őket.


 

Közben kikeverem tejszínes krémsajtot egy kis sóval, törött borssal, kaporral és egy gerezd péppé nyomott fokhagymával.


 

Ha megsült a tészta, akkor kiveszem és hagyom hűlni egy kicsit. Utána kis kanál hegyével (vagy az ujjammal) benyomkodom a tészta közepén a köröket és ha jól csináltuk, akkor szépen beszakad és a helyén marad egy kis tölthető gödör.


 

Ide töltjük bele habzsákból az ízesített tejszínkrémet. Ha nincs habzsák, akkor kiskanállal és ujjal rásegítős technikával is megoldható, csak akkor nem lesz olyan szép a krém.

Utána a füstölt lazac szeleteket 2 cm csíkokra vágom és feltekerem, hogy kis rózsákat kapjunk.

A lazacrózsákat ráteszem a krém tetejére. Díszítésnek még piros kaviárt is lehet tenni a lazacrózsák közepébe.


 

 

Print

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkaja.blog.hu/api/trackback/id/tr251734649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása