A diabéteszesek már régóta tudják, hogy olyan ételeket válasszanak, amik nem emelik fel nagyon a vércukor szintet, ezért szükséges alacsony glikémiás indexű alapanyagokból összeállítani az ebédet.  Nem csak a cukorbetegeknek , hanem az alacsony szénhidráttartalmú diétázóknak is javasol kipróbálni, hogy a krumplipürét simán helyettesíthetjük a zellerpürével. 

A zellergumó amúgy is egy kicsit hanyagolt a magyar étkezésben. Nem csak húslevesbe jó, hanem salátákba és köretnek is. Mivel alacsony a kalóriatartalma, ezért fogyókúrázóknak kötelező beépíteni a menübe. Ebben a receptben a tejszínben van a legtöbb kalória, de ettől lesz kellemesen selymes a mártás.
Diétásabb változatban a tejszín helyett a saját főzőlevével habarjuk be egy picit több citromlével.  Egy merőkanállal lemerjük a levét  és a turmixolás után a saját levével hígítjuk, ha szükséges. Kicsit savanykásabb mártás íze lesz.

A zeller erősítő hatását már az ókori görögök is ismerték, igazán népszerűvé azonban a 17. században vált, amikor a francia király szeretője rendszeresen feltálaltatta az uralkodónak, állítva, hogy a zeller erősíti a nemi vágyat és férfiúi teljesítőképességet. A növény hatóanyagai révén ugyanakkor erősíti az immunrendszert is.
A zeller kedvez
ően hat a veseműködésre. A népi gyógyászatban is mint erős vizelethajtót tartották számon. Egyesek szerint a vesehomokot, vagy a követ is ki tudja hajtani. Gyakran alkalmazzák emésztési panaszok esetén, csökkenti a vércukorszintet is.

Forrás: Mindmegette.hu

Hozzávalók 4 adagra:
1 nagy zellergumó
1 szál sárgarépa
1 db vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 db húsleveskocka
 csipet őrölt szerecsendió
 csipet őrölt gyömbér
1 ek citromlé
120 ml főzőtejszín
egy kis csokor petrezselyem


A zellert meghámozzuk, feldaraboljuk és feltesszük főzni annyi vízben, hogy éppen ellepje.
Hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, fokhagymát és  a felkarikázott sárgarépát is.
Egy húsleves kockával, őrölt szerecsendióval és egy pici őrölt gyömbérrel ízesítjük a főzőlevet és fedő alatt puhára főzzük.
Leöntjük a levét és botmixxerrel pürésítjük.
Hozzáadjuk a főzőtejszínt , egy picike citromlevet és belekeverjük a petrezselyemzöldet.

Energiatartalom 1 adagra a tejszínes változatban:
 151 kcal (Zsír 13 g, Szénhidrát 8  g, Fehérje 2 g)

 

Ínycsiklandozó fogás az illatos rozmaringos porhanyós hús  és a sütőben karamellesre sült édeskés körte penészes kék sajttal bolondítva.
A húst olyan omlós lesz , hogy szinte elolvad a szájban miközben körte enyhén roppanós,  az olvadt  folyós  roquefort pedig  karcosan kenegeti a nyelvünket.
Extra köretként én még zellerpürét szolgáltam föl mellé.

Diétás változatban, persze a zsírosabb sertés tarja helyett készíthetjük pulyka mellből vagy akár csirke combból is.

Hozzávalók 6 személyre
Sült tarjához
1, 2 kg csontozott szeletelt sertéstarja
2 db vöröshagyma
2 szál rozmaring
4 gerezd fokhagyma
1 ek kókuszzsír (vagy olaj)
őrölt kömény
2 szál rozmaring
só, bors

Körtéhez
6 db körte
10 dkg roquefort sajt
só, őrölt színes bors

A tarját felszeleteljük és egy picikét kiklopfoljuk. Befűszerezzük sóval, borssal zúzott fokhagymával és egy kis őrölt köménnyel.
Egy nagyobb serpenyőben 1 evőkanál kókuszzsíron a tarják mindkét oldalát 2-2 percig erős tűzön pirítjuk, majd felöntjük fél pohár vízzel.  Mellétesszük a nagy darabokra vágott vöröshagymát és rádobunk 2 ágacska rozmaringot. Kis lángra kapcsolva fedő alatt puhára pároljuk kb. 80 percig  (Tipp:  a hosszú ideig tartó alacsony hőfokozaton történő sütés során lesz a hús  olyan omlós, hogy szétomlik a szájban). Ha megpuhult, akkor visszaállítjuk a lángot erős fokozatra és zsírjára sütjük, azaz elpárologtatjuk alóla a pecsenyelét.

Amíg puhul a hús, a körtéket  meghámozzuk, hosszában felvágjuk és egy jénai tálba terítjük. Kicsit megsózzuk és sok-sok frissen őrölt borssal fűszerezzük. (Tipp: remekül illik hozzá a rózsabors is). Előmelegített 200C fokos sütőben sütjük kb. 30 percig, amíg a körte széle kicsit karamellizálódik, majd kivesszük a tepsit és a körték  tetejére morzsoljuk a roquefort sajtot. Visszatesszük a sütőbe további 10 percre, hogy a sajt ráolvadjon. 
 

Energiatartalom 1 adagra (sertéstarja és körtés köret)
588 kcal (Zsír 29g, Szénhidrát 19 g, Fehérje57 g)

 

 

IMG_3327.JPGKelkáposzta igazi klorofil bomba a nagyon finom porhanyós szűzérme mellé. A kelkáposztát méltatlanul szinte csak főzelékbe és rakott kelkáposztának készítjük el, pedig a baconos, fenyőmagos fokhagymás változata ízletes és fantáziadús köret . Itthon az egyik kedvencünk hétköznap a kelkáposztás farfalle, amikor ezt feltétet tesszük a masnitésztára egy kis parmezánnal.
Ha épp nincs otthon fenyőmag, akkor hántolt napraforgómaggal is nyugodtan helyettesíthetjük.
A szűzérme egy kis illatos fűszerekkel bolondítva, baconbe tekerve és pedig gyorsan átsül.
Csökkentett szénhidrát diétát követőknek tökéletes köret a kelkáposzta levél. Akik pedig nem számolják az energiatartalmat, azoknak fűszeres sült krumpli vagy krumplipüré körettel ajánlom. 

A klorofil zöld színét a növényben lévő pigment adja. Mindenféle zöld növény klorofil tartalma igen magas.  A klorofil tartalmazza a növény által felvett napenergiát, amely nagyon jó az immunrendszer megerősítésére. Lassítja az öregedést, mivel sejtmegújító tulajdonságokkal rendelkezik. Valósággal megfiatalítja a szervezetet.

 Rozmaringos szűzérme rolád

 Hozzávalók:
80 dkg (2 szál ) szűzérme
10 szelet bacon szalonna
2 szál rozmaring
2 gerezd fokhagyma
rózsabors
Só, őrölt fekete bors

A szűzérmét felvágjuk kb. 4 cm-es szeletekre  és nagyon óvatosan meglapogatjuk, hogy pogácsa formát kapjunk.  Megfűszerezzük sóval, törött borssal, kerek formára igazítjuk, betekerjük bacon szalonnába és fokpiszkálóval megtűzzük.
A tetejét még megszórjuk törött rózsaborssal , zúzott fokhagymával és rozmaring levéllel.
Egy serpenyőben vajat olvasztunk , beleszórunk egy szár rozmaringot, hogy beleoldódjon a zamata, majd kivesszük.
A szűzérme roládok mindkét oldalát 2-2 percig sütjük, hogy barnás színt kapjon , majd fedő alatt 8 percig pároljuk .

 Fenyőmagos kelkáposzta csíkok

 Hozzávalók:
1 szelet bacon szalonna
2 ek oliva olaj
4 gerezd fokhagyma
50 g fenyőmag (vagy napraforgómag)
1 kisebb fej kelkáposzta
2 kk őrölt kömény
Só, bors

A kelkáposztát levelekre szedjük, megmossuk, majd a leveleket félbevágjuk és a  középső vastag erezetét kivágjuk. A félbehajtott leveleket 1 cm-es csíkokra vágjuk .
Egy serpenyőben oliva olajon kicsit megfuttatjuk a szalonnát, hozzáadjuk a szeletelt fokhagymát és a fenyőmagot. Ha a mag egy kicsit megpirult, akkor gyorsan rátesszük a kelkáposzta leveleket.
Kicsit együtt pirítjuk, megszórjuk a fűszerekkel, majd egy pohár vízzel felöntve fedő alatt puhára pároljuk kb. 20 perc alatt.

Energiatartalom 1 adagra
588 kcal (Zsír 33 g, Szénhidrát 19 g, Fehérje 55 g)
007_Kulinariablog66.jpg 

IMG_3298.JPG

Sárgabarackos kölestortára vágytam. Elolvastam, hogy hogy kell készíteni az eredeti 2011-es köleses sárgabarackos ország tortáját, de rájöttem, hogy ez nekem  háztartási körülmények között túl macerás lenne. Túl sok fázis , túl sok eszköz, és már a leírása is 2 oldalas volt, ezért csak ihletet jelentett.
Kölesem van itthon, barack konzerv akad és így íme egy ripsz-ropsz édesség.

Hozzávalók :
200 g  köles (1 pohár)
3 dkg vaj
500 ml tej (2,5 pohár)
5 ek xilit , nyírfacukor  (vagy édesítő)
fél citrom héja
250 g zsírszegény túró
4 db tojás
100 g mandulaforgács
250 g felezett hámozott sárgabarack konzerv

Először is megfőzzük a kölest. Egy lábosban olvasztott vajon 1 percig kevergetjük a kölest, majd felöntjük a tejjel és forralás után lassú tűzön puhára főzzük kb. 6-8 perc alatt. A köles masszába keverünk  a  nyírfacukrot és belereszeljük a citrom héját.
Ha kissé kihűlt a massza, akkor jól elkeverjük benne a túrót, a tojásokat is.  A mandulaforgács valójában azért került a receptbe, mert az eredeti ország torta tésztája mandulaliszttel készül. 
Egy kivajazott jénai tálba öntjük és a tetejét felezett sárgabarackkal díszítjük.
Előmelegített sütőben 180 C fokon sütjük kb.40 percig, amíg a barackok egy kicsit világosbarna színt kapnak és a tészta kiállja a tűpróbát.

További variáció: bármilyen piros mirelit gyümölccsel is készíthetjük . A következő nálam a málnás változat lesz.

 007_Kulinariablog65.jpg

 

 

 

 

Érdekes, hogy a töltött káposztát mindenki nagyon nehéz és hizlaló ételnek tartja, de hiszen a káposzta önmagában zsírégető zöldség és rendkívül jó méregtelenítő is.

Csak a töltött káposzta összeállításánál kell egy kicsit odafigyelni, hogy némely alapanyagot egészségesre cseréljünk az alábbi változtatásokkal:

  • A darált hús inkább pulyka vagy csirke legyen
  • Savanyú káposzta helyett inkább édes káposztából készült (de ki-ki ízlés szerint alakíthatja)
  • A szalonnás alapot hagyjuk ki és inkább a finom zöldfűszerekkel ellensúlyozzuk
  • A csülök helyett a darált húsba keverhetünk egy kis főtt füstölt pulykasonkát, ami megadja a kellemes füstös ízt.
  • A fehér rizs helyett használjunk lassan felszívódó szénhidrát tartalmú gabonát. Jó hozzá a barnarizs, de most kifejezetten kísérletező szándékkal hajdinával készítettem el és nem bántam meg. Mert a hajdina kissé fűszeres zamata illik ehhez az egytálételhez

Hozzávalók
40 dkg darált pulykahús
1 fej édes káposzta
1 pohár (kb 180 g) hajdina
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
100 g főtt füstölt pulykasonka
natur vegeta (sómentes  szárított zöldségkeverék)
Paprika krém
2 kk szárított petrezselyem zöld
1 ek pirospaprika
3 ek sűrített paradicsompüré
3 db babérlevél
3 szál kakukkfű
3 db zsályalevél

A káposztának hegyes késsel kivágjuk a torzsáját, mintha dinnyét lékelnénk . A káposztafejet így egyben belehelyezzük egy lábosba , felöntjük vízzel, sóval, ecettel és köménnyel fűszerezzük, majd feltesszük abálni (lassú tűzön főzzük 20 percig). Főzés közben egy  villa segítségével lassan leszedegetjük a külső káposzta leveleket ami a forralás közben leválik. Így lesz kb. 12-16 levelünk. A káposzta belsejét csak félig főzzük meg mert majd laskára vágva használjuk fel.
A hajdinát egy lábosban feltesszük főzni  kb. kétszeres vízzel, kevés sóval és natur vegetával.  Lassú tűzön néha ellenőrizzük a víztartalmat és kb. 20 perc alatt puhára fűzzük, hogy elfője a levét.
A darált húst összekeverjük nagyon apróra vágott hagymával, fokhagymával ,  az apróra vágott pulykasonkával . A masszát beízesítjük egy kis  paprikakrémmel, petrezselyem zölddel, sóval és borssal és pirospaprikával.   (Tipp: füstölt , darált pirospaprikával még pikánsabb íze lesz - Culinarisban kapható)
Belekeverjük a főtt hajdinát és kész is a töltelék. Én nem szoktam tojást keverni a darált hús keverékbe, mert szerintem attól lesz túl kemény a töltelék.
Egy nagyobb lábos aljára terítünk egy kis laskára vágott félig főtt káposztát. A káposzta levelek kemény torzsás eres részét kivágjuk és egy-egy maroknyi darált húsos keveréket töltünk bele. A göngyölt káposztákat szorosan egymás mellé helyezzük a lábosba, majd a tetejére ismét teszünk a szeletelt káposztából.
Egy egész paradicsomot felszeleteljük és a töltelék tetejére terítjük (elhagyható, csak jól illik hozzá a sűrített paradicsom mellé egy kis friss paradicsom is). Felöntjük vízzel, hogy éppen csak ellepje és közben a tetejére halmozzuk a sűrített paradicsomot, a babérlevelet, a kakukkfüvet és a zsályát. (Tipp:  ízlés szerint , azaz a család inyencebb és éhesebb tagjai miatt, érdemes pár karika kolbászt tenni a tetejére)
Kb. 40 percig főzzük, hogy a káposzta tovább puhuljon és a darált töltelék átvegye a káposztás lé ízét.
Ha elkészült akkor zsírszegény tejföllel tálaljuk és talán egy kis csípős paprikával, mert az édeskés káposztához remekül illik a csípős.

Energiatartalom 1 adagra (káposzta, kolbász és tejföl)
375 kcal (Zsír 11 g, Szénhidrát 27 g, Fehérje 37 g)

 
 

 

 

 

A csirkeszív remekül illik a fittness menübe is, mert színhúsnak számít.  Testépítő táplálkozás- tanácsadási oldalakon is "szívesen" ajánlják.
A múltkor már írtam csirkeszívvel receptet (Padlizsános csirkeszív ragu), de már akkor tudtam, hogy a következő egy remek kis pörkölt lesz.
A csirkeszív pörköltet igazi zsírszegény, de sűrű,  zöldfűszerekkel ízesített szafttal készítettem.
Széles metélt tésztával az igazi, de most inkább szénhidrátmentes változatban kizárólag a tésztát helyettesítő hajszálvékony cukkini szeletekkel tálaltam.

Hozzávalók 6 adagra:
1,2 kg csirkeszív
1 ek olaj (fittness változatban kókuszolaj az ideális)
2 nagy vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 ek piros paprika
1 -2 db paprika
2 ek sűrített paradicsompüré
2 db babérlevél
1 szál kakukkfű
2-3 zsályalevél
Őrölt rozmaring
Só, őrölt bors

A csirkeszív vastag felső végéről éles késsel levágjuk a fehér zsíros részt. (Tipp: aki nem számolja  a kalóriákat, az nyugodtan hagyja rajta azt  a kis zsírt)
A hagymát kockára vágjuk és kevés olajon megdinszteljük a zúzott fokhagymával együtt.
Hozzáadjuk a csirkeszívet és fehéredésig pirítjuk.
Levesszük egy kicsit a tűzről és megszórjuk a piros paprikával.
Összekeverjük és felöntjük egy nagy bögre vízzel. Beletesszük a  paprikát, paradicsompürét és a fűszereket.
Lassú tűzön, fedő alatt kb. 45 percig főzzük.
Széles metélt tésztával  vagy tésztapótló cukkinivel tálaljuk. Hmmmm, egy kis tejföl nagyon földobja! 

Tésztapótló cukkini

Ha valamilyen okból (betegség, fogyózunk, orvos eltiltott, életmódváltás) odafigyelünk a szénhidrát bevitelre és annak felszívódási idejére, akkor jobb ha kerüljük a lisztes tésztákat.
De van olyan étel, ahol egyszerűen tészta nélkül nem lenne az igazi.
Szerencsére a cukkini egy elég jó kis alternatíva.  A roppanós, de mégis puha cukkini remekül illik a húsételekhez és sokkal egészségesebb köret.
Cukkinival készült tésztamentes Lasagne receptet már írtam itt.
A szélesfejű zöldséghámozóval vékony szeletekre vágjuk a cukkinit, majd sós vízben 2 perc alatt kifőzzük.
Egy kis pesto szósszal önálló előételként is felszolgálhatjuk. 

Energiatartalom 1 adag pörkölt + cukkini köretben
357 kcal (Zsír 17 g, Szénhirát 7g,  Fehérje 33 g)

 

Ha egy étel leírásában az szerepel, hogy "mexikói", akkor mindenki  rögtön babra és kukoricára gondol.
Pedig ebben a recepten nem szerepel se a bab, se a kukorica. Hanem sokkal izgalmasabb csípős aszalt szilvás csodás egytálétel lesz készül a az illatosan erős habanero paprikával, krumplival, hagymával , és cukkinivel. 


Habanero (magyarul havannai, de a latin neve- capsicum chinese - alapján meg kínai paprikának a nevezik) . A nevével ellentétben sem Kubában sem Kínában nem gyakori, viszont igen elterjedt a Yucatán félszigeten.
 A mexi kói habanero bogyója éretlenül zöld, éretten narancs, sárga vagy fehér, a karibi piros illetve vörös.  Igen magas kapszaicin tartalommal bíró, veszettül csípős, de mégis aromásan ízletes paprika.
Jellegzetesen trópusi gyümölcsre emlékeztető íze miatt pikáns szószokhoz, paradicsomszószhoz  és húsételekhez használjuk.


A csirkét a zöldségekkel elkészíthetjük egy nagy serpenyőben egyszerre is, de autentikus változatban inkább külön sütik a csirkét és a zöldségeket.
Most sikerült igazi kukoricán nevelt tanyasi csirkét beszereznem úgyhogy alig vártam, hogy valami jót készíthessek belőle.  A csirkének hatalmasak voltak a combjai, de hormonkezelés hiányában igen kis csoffadt volt a mellehúsa. Ezért kerestem olyan receptet, amiben a csirke minden darabjából egyszerre készül az ebéd.  Az aprólék pedig finom zöldséges csirkelevesbe került.

Hozzávalók 4 főre:
1,2 kg csirkehús (comb, mell, szárnyak)
2 ek kókuszolaj
1 db lilahagyma
fél szár póréhagyma
1 db közepes cukkini
1 db kaliforniai paprika
3 gerezd fokhagyma
3 db krumpli
20 dkg aszalt szilva
2 dl fehér bor (itt Tokaji furmintot használtam)
habanero paprikából pár vékony szelet (vagy kiváltható chilipehellyel)
2-3 babérlevél
3 szál kakukkfű
só, őrölt bors

A csirkét tepsibe helyezzük és sóval, borssal és egy kis natur vega mixxel befűszerezzük. Alufóliával letakarva 60 percig sütjük, majd a fóliát levéve megpirítjuk további 15 perc alatt.
Közben elkészítjük a zöldséges köretet, a hagymákat felkarikázzuk, a kaliforniai paprikát és a cukkinit és a krumplit felszeleteljük. Az aszalt szilvát feldaraboljuk.
Egy nagy serpenyőben, kevés kókuszolajon megpirítjuk a hagymát, fokhagymát és kaliforniai paprikát. Majd hozzáadjuk a cukkinit , krumplit.  Felöntjük egy kis borral  és beletesszük a fűszereket: babérlevelet, és a kakukkfüvet , nem utolsó sorban a habaneró csíkokat és pici sót, borsot. 
Lassú tűzőn 20 percig pároljuk és ha elkészült a sült csirke mellé szedve szolgáljuk föl.

 

Reggelire imádom a mártogatós krémeket. Valahogy nem dob föl ha egy sajtos-sonkás szendvicset eszek, nem azért mert nem ízlik , hanem sok-sok év alatt (beleszámítva iskolás tízórais szendvicseket)  meguntam már.
A csípős répamártogatós ötletét a februári TV Paprika magazinból vettem, de a leírás alapján elkészített változat nem ízlett annyira így átalakítottam, mert a sima fűszeres vízben főtt változatot kiegészítettem fokhagymával és joghurttal.

Diétások csökkentsék a kókuszolaj mennyiségét és méz helyett mindenképpen használjanak nyírfacukrot, vagy hagyják ki.

Hozzávalók 2 főre:
4 db sárgarépa
1 ek kókuszolaj (vagy vaj)
1kk római kömény
1kk őrölt koriander
1 kk chilipehely
1 ek méz (vagy xilit cukor)
0,5 liter húsleves
1 gerezd fokhagyma
1 dl joghurt

Egy kis lábosban kevés kókuszolajon megpirítjuk az őrölt köményt, a mozsárban tört koriander magot és a szárított chilit, majd hozzáadjuk az apróra szeletelt sárgarépát . Rácsurgatjuk a mézet, és pár percig együtt pirítjuk. Felöntjük annyi húsleves lével, hogy éppen ellepje és 15 -20 per alatt lassú tűzön megfőzzük a répákat.
Botmixerrel leturmixoljuk, majd frissen belereszeljük a fokhagymát és belekeverjük a joghurtot. Egy pötty őrölt koriander levéllel díszítettem a tetejét. 
Lehűtve tálaljuk pirítós kenyérrel vagy zellerszárral mártogatunk belőle.

Energiatartalom 1 adag répamártogatósban, piritós és zeller nélkül:
200 g/ 153 kcal (Zsír 6 g, Szénhidrát 25 g, Fehérje 3 g)

  

Unod már a csirke mellett és hajlandó vagy más színhúst is megkóstolni? A csirkeszív nem csak olcsó és finom, hanem az egyik leghatékonyabb és legtöbbet dolgozó izom, tehát igen jó minőségű hús.
Hogyan juthatunk hozzá a kilós adagolású csirkeszívhez? Jelmondatom: légy jóban a henteseddel! Szóltam neki, hogy  kellene nekem csak csirkeszív magában, és ő vállalta, hogy a szíves- csirkemájról leválogatja nekem a szívet, mert rengeteg vendége szeretne inkább csak májat venni szív nélkül. Így történt, hogy mostanában félreteszik nekem a csirkeszíveket én meg fél kilós adagokban tartom a fagyasztóban.
Csirkeszív nagyon jó levesekbe, és isteni pörköltöt lehet belőle készíteni, de most olaszos csípős padlizsános gyöngyhagymás paradicsomos ragut készítettem.
A fűszeres paradicsomos hús mellé köretnek kukoricadarából főzött majd sütőben sütött polentát szolgáltam föl.
(low carb ditéások köret nélkül fogyaszthatják)

Hozzávalók 6 személyre:

1 kg csirkeszív
1 db nagy padlizsán
400 g gyöngyhagyma
1/2 szár póréhagyma
3 gerezd fokhagyma
150 g csirkemell sonka (aki nem diétázik, az nyugodtan használjon bacont)
4 ek sűrített  paradicsompüré
1 ek natur vega mix
1 ek olasz fűszerkeverék (arrabbiata)
1 kk bazsalikom
1 kk őrölt rozmaring
1 kk chili
só, bors
 
A padlizsánt héjával együtt felkockázzuk megszórjuk 1 ek sóval és kb. fél órára egy nagyobb szűrőbe tesszük, hogy kicsepegjen belőle e kesernyés leve . Utána leöblítjük a padlizsánt és hagyjuk egy kicsit száradni.
A csirkeszívet átmossuk, megpucoljuk, azaz  tetejéről levágjuk a zsíros, eres részt. (Tipp: macskák meg a kutyák imádják a levágott részét).
Egy nagyobb serpenyőben kevés olajon megfuttatjuk a felkockázott sonkát , a felszeletelt pórét és a fokhagymát.  Beletesszük a lecsepegtetett savanyúság gyöngyhagymát. 
Hozzáadjuk a csirkeszívet és fehéredésig pirítjuk. Utána ráöntjük egy pohár vízzel higított paradicsomsűrítményt és megfűszerezzük, sóval, borssal, bazsalikommal, natur vega mixel és kevés chilivel. Ha van kéznél, akkor nagyon illik hozzá olaszos arrabiata fűszerkeverék.
Lassú tűzön fél óráig fedő alatt rotyogtatjuk, hogy megpuhuljon a csirkeszív, majd hozzáadjuk  a padlizsánt és kb. 10 percig együtt főzzük.
Ha nagyon savanykás lenne a paradicsomos szósz, akkor 1 evőkanálnyi xilit cukorral szelídíthetjük az ízét. A paradicsomos szósz miatt remekül illik hozzá a kukoricadarás polenta. 

Energiatartalom 1 adag csirkeszív ragura köret nélkül
 350 kcal ( Zsír 26 g, Szénhidrát 15 g, Fehérje 32g)

 Észak olaszok népszerű tésztahelyettesítő körete a kukoricadarából készített polenta.
Magyarországon ismét kezd visszajönni a köztudatba, már -már elegáns köretnek számít a régen málénak vagy puliszkának nevezett kása.
Többféle elkészítési módját ismerjük , de a lényeg, hogy a darát először megfőzzük, majd a masszát megsütjük.  A fűszerezésével tudjuk az étel jellegét megadni és  hozzáilleszteni a főételhez.
Ha gazdag ízeket szeretnénk, akkor a  kukoricadarát főzhetjük víz helyett tejben is.  Sőt ha cukrozott tejben főzzük , akkor isteni édesség lesz belőle.
Most inkább vízzel készítettem és szerecsendiós, petrezselymes, rózsaborsos fűszerezéssel.

 Hozzávalók: 

3 dkg vaj
1 pohár  kukorica dara
3 pohár víz
1 kk őrölt szerecsendió
1 kk őrölt gyömbér
1 kk rózsabors
1 ek petrezselyem
5 dkg parmezán jellegű sajt

Egy kisebb lábosban a vajat felhevítjük, majd rászórjuk a kukoricadarát. Egy pohár vízzel felengedjük jól elkeverjük, megfűszerezzük sóval, őrölt szerecsendióval és az őrölt gyömbérrel. Lefedjük , lassú tűzön rotyogtatjuk, gyakran megkeverjük és mindig pótoljuk a felszívott vizet.
Apróra vágott petrezselymet és durvára őrölt rózsaborsot keverünk még bele, mert a sárga dara a zöld petrezselyem pöttyökkel és a piros borssal nemcsak finomabb, hanem gusztusosabb is.
Ha megpuhult a krémes állagú dara, akkor beleforgatjuk a reszelt parmezánt, hogy jól beleolvadjon.
Egy picike tepsibe zsírpapírt fektetünk és beleöntjük és kb. ujjnyi vastagon szétterítjük a masszát. A tetejét egy kicsit megspricceljük olivaolajjal és előmelegített sütőben 180 C fokon kb. 20 percig sütjük, hogy enyhe világosbarna pírt kapjon. Sütőből kivéve megvárjuk amíg kihűl és késsel szeleteljük. 

 

Ez most egy fitness selection változata a hagyományos Waldorf salátának, amiről már írtam itt.
Csirkemell a jó minőségű fehérje forrás miatt került bele. A mazsola pedig természetes édes ízével egy kicsit tompítja a citrom és az alma savanyúságát.  A nehéz tejszínes majonézes mártást , egyszerű natúr joghurtos olivás öntetre cseréltem. 
Villámgyorsan elkészítettem, sőt a csirkével nem bajlódtam sokat, mert épp marha húslevest főztem és csak beledobtam egy kicsit  a levesbe a fél csirke mellett, majd kivettem és már mehetett is a salátába.  De ha valaki tényleg időt akar spórolni, akkor mehet bele csirkemell sonka is.

Hozzávalók 2 főre
20 dkg csirkemell (vagy csirkemell sonka)
3-4 szár zellerszár
2 db nagy piros alma
100 g mazsola
1 marék dió

Öntethez:
1/2 citrom leve
1 dl natur joghurt
1-2 ek oliva olaj
1 ek nyírfacukor
só, frissen őrölt bors

A csirkemellett egészben húslevesben 25 perc alatt puhára főzzük, majd feldaraboljuk.
A mazsolát egy pohár vízbe áztatjuk.
Egy tálba tesszük a vékonyan felkarikázott  zellerszárat, a kockára vágott piros almát, a durvára vágott diót és a főtt csirkehúst.  Hozzáadjuk a lecsepegtetett mazsolát.
Az öntet hozzávalóit összekeverjük és a salátára ötjük.

Energiatartalom 1 adagra
560 kcal (Zsír 26, Szénhidrát 36, Fehérje 18 g)

 

 

                                                     

Super_Bowl_2012_commercial_600xlogo.jpgSzerencsére már nálunk is nagy érdeklődés kíséri az amerikai foci bajnokságot az NFL-t.
Két hete tudjuk, hogy a kik az NFL két konferenciájának az AFC és NFC győztese, akik között ma zajlik  a 46. szuperdöntő Indianapolisban.  Száz millióan fogják ma a TV előtt végigszurkolni, hogy a New York Giants vagy a New England Patriots nyer. Én mindkettőt szeretem, még nem döntöttem el, hogy kinek szurkolok.

De nemcsak a meccs lesz érdekes, hanem az  körítés program is, hiszen ilyenkor a szünetben is lesz mit nézni. Vezető cégek direkt ezért az eseményért vadonat új, fantáziadús reklámokkal debütálnak (alig várom a Victoria's secret fehérnemű bemutatóját), s előzetes értesülések szerint Madonna lesz a fellépő a félidő szünetében.

Meccset lehetőleg társaságban nézzünk! Ha már barátok, akkor együnk és igyunk is!
Amerikaiak szerint a Super Bowl nézéshez klasszikus menüt illik fogyasztani.  Az egyik irányzat szerint a hamburger a nyerő , a mások a mexikói jellegű chilis babra vagy taco-ra esküsznek. De ne felejtsük el  a menő   a hatalmas steaket (Rib eye steak) sült burgonyával és a megunhatatlan csipős Buffalo csirkeszárnyakat.

Én mára a marhahússal vagy csirkehússal  töltött tortilla tekercset javaslom kukorica lepénnyel és  avokado szósszal. A bátrabbaknak pedig Colában sült chilis csirkeszárnyakat.

 

IMG_4880_mini.jpg

 

 

 

 

 

 

http://mindenkaja.blog.hu/2010/12/23/fajita_1

 

IMG_3498.jpg

 

 

 

 

http://mindenkaja.blog.hu/2010/04/10/kukoricas_tortilla

IMG_4865_mini.jpg

 

 

 

 

 

http://mindenkaja.blog.hu/2010/12/25/guacamole_azaz_avokado_szosz

IMG_4799_mini.jpg

 

 

 

 

 

 

http://mindenkaja.blog.hu/2010/12/05/cola_ban_sult_csirkeszarny

süti beállítások módosítása