aJeti 2011.12.24. 19:00

svédpalacsinta

az egyedül, és nem depresszióban töltött karácsonyesték olyanok, mint bármelyik nap, amikor különös figyelmességgel takarítasz, állítod sorba a gyerek színesceruzáit először színek, majd nagyság szerint, de mégis inkább különveszed a törpére hegyezetteket, majd felragasztjuk egy jópofa képnek...szóval négyzetcentiméterenként esel bele újabb és újabb rendszerezhető tárgyak, emlékek, régolvasott és nagyon poros könyvek csapdájába, de ennek is vége lesz egyszer. akkor meg korog a gyomor és egy nosztalgikus, boldog karácsonyt kívánó rokoni telefontól megszületik a fejedben a svéd palacsinta. el is mondod azonnal, mire nyálcsorgatás hallatszik, hát akkor most le is teszem.

együtt voltam gyerek a hanggal, érzem a sülő szalonna illatát, egy kislábasnyi 10-15 deka lehet...mittudomén gyerek vagyok, a metrikus rendszer csak iskolai tananyag, zsírjára. ha már ropogósnak tűnik, álljunk meg egy szóra. sűrű palacsintatésztát látok, ami bögrékből méretes?? a lisztet mégis a zacskóból szórom. a pontos recept úgyse fog eszembe jutni, a forrás1 meg nem veszi fel a segélykérő telefont. a liszt kicsit kevesebb volt, mint fél kiló. legyen negyven deka. el is rontottam, mert először szórtam a tálba, de gondolom mindenki tudja, hogy a folyadékkal kell kezdeni. három tojás, tej, egy kanál maradék tejföl, de csak azért mert elutazom, és szőrösen már nem finom. úgyhogy elővettem a második tálat és a folyékony dolgokat gépileg kivertem. olyan izé, massza lesz, felváltva adagoltam belé a lisztet, tejet. egyszercsak jó lett, sűrű, de még folyós, terülős. a végén a sültszalonkák belerepültek, azt se bántam hogy belecsorgott egy kis zsírja is. egy sima gáztepsit bekenegettem szalonnával, aztán kiliszteztem, beleborítottam az egészet. én kihagytam a csipet sót, kár volt, dehát ez egy harmincéves történet és 250 kilométerrel odébb játszódik, ti tegyetek bele. a tepsiben szétterül és most jön az az összetevő amit nem tudtok sajnos utánozni, mert csak nekem van (már nincs), a tetejére szórtam anyukám ecetes szilváját. nem tudom miért így hívja, kicsit savanykás, egyébként fahéjas izű, és isteni. szóval ilyenetek úgysincs, de valami savanka lekvár csak van. a megyet ajánlom, ismerem, szeretem, like. jól meg kell sorozni a tetejét, legyen pöttyös, érjenek össze a pöttyök, legyenek inkább foltok...még arra is emlékszem, hogy gyors vacsorának ettük, úgyhogy akkor fél órát sütöm és 200 fokon. mostanában így felnőttkoromban ez az idő pont elég arra, hogy azt a pár maszatos edényt eltüntessem, rendet rakjak. most nem guggolok a tűzhely előtt azt figyelve mikor kezd el hullámzani a tészta, mikor lesznek rajta hegyek völgyek dombok síkságok, nem. néha megnézem a sütő óráját, menyi idő van vissza, és bekukkantok a holdbéli tájra, nem pirul-e túlságosan. már nincs rajta képzeletbeli holdjáró, sem űrhajósbázis, csak kizárólag szilva, meg tészta, meg fegyelem. frissen egyétek.

de azért. gyerek vagyok ettől az íztől újra. de akkor hol az apukám?!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkaja.blog.hu/api/trackback/id/tr983494123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mágnes Dóra · http://mindenkaja.blog.hu/ 2011.12.29. 15:18:58

Szeretem amikor drága szerzőtársak is kibontakoznak a blogon, hizsen a változatosság gyönyörködtet Szép történet, jó recept, frankó kép. @aJeti gyere máskor is! @hzizi: gyere te is! :-)

aJeti 2012.01.02. 13:23:13

@Mágnes Dóra: @hzizi: köszi gyerekek! ez van, ha van egy kis időm...