Mexikói ihletésű hétvégi menü részeként készítettem ezt a  levest. Kifejezetten ízlett a gyerekeknek is , pedig  nálunk a kölykök azok akik ritkábban vállalnak be új ízeket (bár  az én konyhámban szegények arra vannak kárhoztatva, hogy újabb és újabb összetevőkkel és ételekkel ismerkedjenek meg) . Most  azt mondták, hogy a brokkolikrémleves és a spárgakrém leves mellé vegyük fel a TOP3-ba.  

Az édeskés  selymesre turmixolt főtt kukoricához  jól illik a bársonyos tejszín.

Szikrázóan sütött a nap,  és a leves is pont ezzel harmonizált , ezért napsárga kukoricalevesnek neveztük el.

 Kitaláltam, hogy mi lenne ha tennénk bele valami gombóckákat is, ezért végül  kukoricadarából és túróból készítettem hozzá, mini kukoricás túrógombócokat.

 

Hozzávalók:
300 g Bonduelle kukorica konzerv
1 ek kokuszolaj
1 db húsleves kocka
120 ml főzőtejszín
 

Felszeleteljük az újhagymát úgy, hogy a zöldjét félretesszük a végére díszítésnek, a fehér részét pedig egy  kis kókuszolajon megpároljuk. Majd hozzáadjuk a lecsepegtetett kukoricakonzervet, egy kis párolás után felöntjük vízzel és húsleves kockával ízesítjük.
15 percig főzzük, majd botmixerrel jó alaposan letrumixoljuk.Jó sokáig kell turmixolni, hogy a kukorica szemek héja ne maradjon "köpködős" levesben.
Belekeverjük a tejszínt és összeforraljuk.  (Tipp: a gyerekek kedvéért még egy kanál cukrot is tehetünk bele)
A végén megszórjuk a hagyma zöldjével és beletesszük a túrós gombóckákat.
 

Kukoricás túrógombóc

1 pohár kukoricadara
125 g túró
1 csipet só
1 tojás
 

Amíg  forr a leves addig bekeverjük a túrós gombóckák masszáját. Egy picit állni hagyjuk, majd külön lábosban forró vízben kis gombócokat formálva kifőzzük.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkaja.blog.hu/api/trackback/id/tr924548816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miner.hu 2012.05.27. 21:52:45

Szia! Gratulálunk, ma tied a nap receptje a Gasztro Miner Facebook-oldalán: www.facebook.com/gasztro.
süti beállítások módosítása