Hetek óta kívántam már a rakott kelt, amióta a menzán megláttam. Én azért finomabbat tudok készíteni , de tudtam, hogy ez csak egy hétvégi főzésbe fér nálam bele, mert elég sok előkészületet igényel. Egyszerre több lángon szoktam párhuzamosan készíteni a hozzávalókat. Az egyik lábosban előfőzöm a kelkáposztát, a másik lábosban főzöm a rizst és a harmadikban pedig készül a darálthús pörkölt.
Hozzávalók 6 személyre:
1 nagy fej kelkáposzta
40 dkg darált hús
40 dkg rizs
6dl tejföl (én sok tejföllel szeretem)
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 zöld paprika
1 paradicsom
Só, bors, kömény, pirospaprika
 
Egyik lábosban kevés olajon megpirítom a kockára vágott hagymát és fokhagymát. Hozzáadom a darálthúst, egy kicsit együtt pörkölöm majd rádobom a kockára vágott paprikát és paradicsomot. Megfűszerezem sóval, borssal és piros papirkával , majd felöntöm egy pohár vízzel és lassú tűzön együtt párolom. Szóval egy egyszerűbb szaftos pörköltöt készítek belőle.
A kelkáposztát megmosom és szétbontom. Egy nagy lábosban felteszek vizet forralni és folyamatosan dobálom bele a kelkáposzta leveleket.   Először a sötétebb káposzta levelek mennek alulra, mert azok nehezebben főnek át, mint a világos zsenge középsők. Én ki szoktam vágni az erősebb torzsa jellegű ereket a sötétebb levelekről. A káposzta főzővizét beízesítem sóval és őrölt köménnyel. Körülbelül forrás után 10 perccel ki is kapcsolom. Nem kell hogy szétfőjön a káposzta, mert még a sütőben lesz ideje puhulni.
Közben a másik lábosban először kevés zsiradékon fehéredésig hevítem a rizst és felöntöm kétszer annyi vízzel, sózom és kis lángon hagyom puhulni. Forrástól számított 15 perc múlva lekapcsolom a gázt, nem baj, ha még egy kicsit tocsakos marad a rizs, mert a sütőben úgyis kiszárad még.
Amikor a fentiekkel elkészülök, akkor előveszek egy magasabb falú tepsit és elkezdem pakolni a rétegeket. Egy sor kelkáposzta levél, egy sor hús, egy sor rizs és megkenem tejföllel. Majd megint egy sor kelkáposzta, egy sor hús, egy sor rizs és megkenem tejföllel. A tetejét lefedem sötétebb zöld kelkáposzta levelekkel. Azért a sötétebbekkel, mert azok a sütőben édesebbek lesznek, ha megpirulnak. A tetejére kenek még egy vékony réteg tejfölt és mehet az előmelegített sütőbe. 180 fokon addig sütőm amíg a kelkáposzta levelek széle vörösesbarnára pirul (kb. 35-40 perc).
Print

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenkaja.blog.hu/api/trackback/id/tr301838869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

domdodom69 (törölt) 2010.03.14. 15:58:21

csak az a rengeteg edény ne lenne... :(
de ez a kaja nálunk is bejön. mondjuk én nem parikásan pörköltösnek csinálom, hanem "fehéren" hagyom és jó sok majorannával. érdemes egyszer így is kipróbálni :)

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.03.14. 16:08:18

Én a diéta miatt szimpla kelkáposzta főzeléket fogok holnap gyártani, de nekem is nagyon bejövős ez a rakottas (főleg, ha más készíti el, és nem nekem kell szöszmötölnöm vele)!!!! :)

Mágnes Dóra · http://mindenkaja.blog.hu/ 2010.03.14. 19:39:21

a recept elkészítésében a legnagyobb szivatás a sok -sok mosogatás utána

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.15. 08:35:44

Huh, ez egy jó kis bélgáztermelő étel.:-)
Már nagyon régen ettem ilyet.

treff9 2010.03.16. 22:26:00

És én még ragozom ,pörkölt lesz a tarjából és ha kész ledarálom és ezzel rakom ,Ugye ahány ház? De ezt is kipróbálom.

talonfa 2010.03.17. 21:06:05

Ne már...! Ezt nem lehet kibirni. Akarom most 1 nagy tányérral..please :)

2010.11.16. 16:21:52

@Hirmondo Helen: Ha kakukkfüvet keversz bele, az segít.:-)(nem gáz)
süti beállítások módosítása